Nekem a túra azt jelenti, hogy meg kell mászni mindig valami meredélyt. Lenn az Alföld tendersík vidékin, az csak séta, legyen bármilyen hosszú, tán csodálom, ámde nem szeretem különösen. Felérni egy csúcsra, onnan körültekinteni, amikor térkép a táj, és elkölteni egy uzsonnát úgy, hogy lábam alatt hever az erdő, a város – ez fontos része a túrának.
A Budai hegység, minden természetellenességével, hozza ezeket az élményeket rendre. Így volt ez ennél koratavaszi, mosolygós délelőtti túránál, ami a Farkasréti temetőnél kezdődött és végződött. Nem holmi gyászszertartás ürügyén, hanem a könnyű megközelíthetőség és a jó parkolási lehetőség okán.
Tehát, indulás a Márton Áron térről, a zöld háromszög jelzésen – és aki bizonytalan, ki is volt Márton Áron, a turistajelzést birtokló fa mellett megtekintheti szobrát, és további információk birtokához juthat.
Néhány percig föl s le
visz az aszfaltos út, lakott területen haladtunk – igen, többes számban, mert
unokahúg is csatlakozott hozzám. A zsákutca egy pici erdőbe, talán inkább
bozótos facsoportba torkollott, majd néhány lépés után ott magasodott előttünk
a tanösvény. Erős mászás, szikláról sziklára, a természet formálta lépcsőkön
rögtön meg is tettük a mai szintemelkedés első fázisát. Fentről pompás kilátás
nyílik, új szögből látszik a város. A Szomszédok című teleregény helyszíneit
megcsodálva – retro mese a zsenge korú leánynak – a koratavasz növényeiben
gyönyörködünk. Nem állom meg, hogy vegyem elő Szabó Lőrinc egyik, nekem oly
kedves versét:
|
|
Az erdőből az út lakott területre ért, ahol egy éppen nyíló szabadtéri kiállításba botlottunk, az Art Garden fedőnevű kertben, majd a Farkasvölgy felé vettük az irányt. A keltikékkel telipettyegetett hegyoldalon keskeny hídhoz érkezve, az útelágazásnál a Széchenyi hegy irányába indultunk. Körbejártuk előbb az Farkasvölgyi víznyelőt, szusszantuk egyet az Úti Madonna kápolnában, egyben áldást is kérve az utunkra.
Rendes kardioedzésként szerepelt ez a szakasz a programban, de anélkül ritkán lehet a csúcsra jutni! De ott magasodott előttünk a Széchenyi hegyi adótorony, és a szikes rét, megannyi csodálásra váró virággal.
Egy kidőlt fatörzs szolgált pihenőpadként, ahol a város panorámájában gyönyörködve költöttük el kis tízórainkat, amit reggel sütöttem sebtiben: turbolyás palacsinta. Ezt tavasszal ki nem hagynám, mert a zamatos turbolya ebben oly pompásan tárja ki zamatait a forróvajon megfuttatva, hogy aztán a palacsinta sós tésztájában eluralkodjon. És forró, cukros-turbolyás vajjal locsoltam meg, mielőtt felcsavartam és dobozba zártam volna.
A táj és az étek élvezet után folytattuk az utat, az elágazásnál a kék keresztet követve, immár lefelé. Ez a hegyoldal szintén rejtett meglepetéseket: a bokrok alatt rejtőzködő nőszirmokat, kökörcsint, ibolyát, pompás kitekintést a Nagyvárosra. Az út vége igen meredeken, morzsalékosan igyekezett a lakott területre, ahonnan kényelmesen visszasétáltunk a kiindulóponthoz. A temető kerítése mellett elhaladva informálódhattunk egy kiszögelt papírlapon arról is, hogy a temető kapuját a vadállatok miatt kell csukva tartani.
Az app szerint 8 km en 46 emeletet másztunk meg, és a növénytani álmodozásokkal meg a város feletti sóhajokkal együtt két és fél órásra rúgott ez a kis délelőtti, élményekben gazdag túrácska.
Szeretnél velem tartani?
https://rozsakunyho.hu/index.php/hu/fooldal-3/egeszseg
Szeretnéd a receptet?
https://webshop.halmosmonika.hu/index.php/koenyvek/vadon-n%C5%91tt-%C3%A9tterem-detail
Szeretnél többet tudni a növényekről?
https://rozsakunyho.hu/index.php/hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése