50 felett a csúcsra - érezd! szeresd! élvezd!

2021. április 13., kedd

Az Ördögormon át a Széchenyi hegyre

Nekem a túra azt jelenti, hogy meg kell mászni mindig valami meredélyt. Lenn az Alföld tendersík vidékin, az csak séta, legyen bármilyen hosszú, tán csodálom, ámde nem szeretem különösen. Felérni egy csúcsra, onnan körültekinteni, amikor térkép a táj, és elkölteni egy uzsonnát úgy, hogy lábam alatt hever az erdő, a város – ez fontos része a túrának.

A Budai hegység, minden természetellenességével, hozza ezeket az élményeket rendre. Így volt ez ennél koratavaszi, mosolygós délelőtti túránál, ami a Farkasréti temetőnél kezdődött és végződött. Nem holmi gyászszertartás ürügyén, hanem a könnyű megközelíthetőség és a jó parkolási lehetőség okán.

Tehát, indulás a Márton Áron térről, a zöld háromszög jelzésen – és aki bizonytalan, ki is volt Márton Áron, a turistajelzést birtokló fa mellett megtekintheti szobrát, és további információk birtokához juthat.

Néhány percig föl s le visz az aszfaltos út, lakott területen haladtunk – igen, többes számban, mert unokahúg is csatlakozott hozzám. A zsákutca egy pici erdőbe, talán inkább bozótos facsoportba torkollott, majd néhány lépés után ott magasodott előttünk a tanösvény. Erős mászás, szikláról sziklára, a természet formálta lépcsőkön rögtön meg is tettük a mai szintemelkedés első fázisát. Fentről pompás kilátás nyílik, új szögből látszik a város. A Szomszédok című teleregény helyszíneit megcsodálva – retro mese a zsenge korú leánynak – a koratavasz növényeiben gyönyörködünk. Nem állom meg, hogy vegyem elő Szabó Lőrinc egyik, nekem oly kedves versét:

"… Aztán az éj ezer virággal

hímezte ki a réteket,

s most itt vagyok az Ördögormon,

ünnep van, pénz nem lesz ma se,

nézem, hogy ring sárgán a zöldben

a gyermekláncfű tengere…” –

a verset egészében érdemes elolvasni!

Amúgy ez a Természetvédelmi terület szintén egy kis sziget a városban, aminek egy része karsztbokorerdő, a másik gazdag flórájú gyep a dolomiton, tehát botanikai szempontból eléggé látványos. Így a lassan doktoráló bölcsész hálával adózott annak, ami amúgy talán 5. osztályban, biológia órán fordult elő – de most itt megszemlélhettük közelről. Ezért is pompás egy ilyen túra! Fekete kökörcsin, és törpemandula vonzotta a tekintetet leginkább.

Az erdőből az út lakott területre ért, ahol egy éppen nyíló szabadtéri kiállításba botlottunk, az Art Garden fedőnevű kertben, majd a Farkasvölgy felé vettük az irányt. A keltikékkel telipettyegetett hegyoldalon keskeny hídhoz érkezve, az útelágazásnál a Széchenyi hegy irányába indultunk. Körbejártuk előbb az Farkasvölgyi víznyelőt, szusszantuk egyet az Úti Madonna kápolnában, egyben áldást is kérve az utunkra.

Rendes kardioedzésként szerepelt ez a szakasz a programban, de anélkül ritkán lehet a csúcsra jutni! De ott magasodott előttünk a Széchenyi hegyi adótorony, és a szikes rét, megannyi csodálásra váró virággal.

Egy kidőlt fatörzs szolgált pihenőpadként, ahol a város panorámájában gyönyörködve költöttük el kis tízórainkat, amit reggel sütöttem sebtiben: turbolyás palacsinta. Ezt tavasszal ki nem hagynám, mert a zamatos turbolya ebben oly pompásan tárja ki zamatait a forróvajon megfuttatva, hogy aztán a palacsinta sós tésztájában eluralkodjon. És forró, cukros-turbolyás vajjal locsoltam meg, mielőtt felcsavartam és dobozba zártam volna.

A táj és az étek élvezet után folytattuk az utat, az elágazásnál a kék keresztet követve, immár lefelé. Ez a hegyoldal szintén rejtett meglepetéseket: a bokrok alatt rejtőzködő nőszirmokat, kökörcsint, ibolyát, pompás kitekintést a Nagyvárosra. Az út vége igen meredeken, morzsalékosan igyekezett a lakott területre, ahonnan kényelmesen visszasétáltunk a kiindulóponthoz. A temető kerítése mellett elhaladva informálódhattunk egy kiszögelt papírlapon arról is, hogy a temető kapuját a vadállatok miatt kell csukva tartani.

Az app szerint 8 km en 46 emeletet másztunk meg, és a növénytani álmodozásokkal meg a város feletti sóhajokkal együtt két és fél órásra rúgott ez a kis délelőtti, élményekben gazdag túrácska.

Szeretnél velem tartani?

https://rozsakunyho.hu/index.php/hu/fooldal-3/egeszseg

Szeretnéd a receptet?

https://webshop.halmosmonika.hu/index.php/koenyvek/vadon-n%C5%91tt-%C3%A9tterem-detail

Szeretnél többet tudni a növényekről?

https://rozsakunyho.hu/index.php/hu/

2021. április 11., vasárnap

Tízórai a város felett – törpe íriszek nyomában

Másfél órán belül háromszor eljutni a csúcsra – három különböző csúcsra, ez igazán élvezetes és sportos teljesítmény.

Vasárnap délelőtt egy újabb, eddig felfedezetlen terület került a látókörömbe: Budaörs és Budapest határán álló hegyek: a Rupp hegy, a Frank hegy és a Tűzkőhegyi tanösvény. Javaslom mindenkinek, aki pazar módon szeretne gyönyörködni a Nagy Város látképében, a Duna fényes szalagjában, ami a délelőtti fényben csillogóan kelleti magát. No és annak, aki szeretné comb- és farizmait erősíteni – bár az elmúlt hónapok túrái mind bővelkedtek meredélyekben és lépcsőzésben.

A Tűzkőhegyi tanösvény lépcsőjén felgyalogolva már szépséges panoráma tárul ki, de ez csak a kezdet. A tanösvény gondozott, a fák és cserjék neveit táblák jelzik, pihenőpadok és esővédő házikók kísérik az utat. Ami ugyan meredek, de alig pár száz méter, és máris újra az utcán találjuk magunkat. Innen egy keskeny ösvényen, elhagyott nyaralók között kapaszkodtam fel a kilátópontra, majd a Frank hegyi turistaházhoz. Gyönyörű kilátás, pompás természeti környezet, de miért van itt ennyi, jobb sorsra érdemes és jobb időket látott nyaraló kifosztva, düledezve? Némelyiknek a kapuja nyitva, ablakai kiverve, szemét-hegyekkel körülölelve.

Amúgy a város környéki erdőkbe indulva fel kell venni a szemétvakságot, ha élvezni szeretné az ember a természetet. Ezt a növényvakság analógiájára gondoltam, mert ha az ember azt nézi, hogy milyen borzalmas mennyiségű szemét hever mindenhol – például most a Frank hegy oldalában, a meredek ösvényen egy Hajdú mosógép – akkor csak a szomorúság és a tehetetlen düh lesz úrrá rajta. Magam jó ideig voltam szemétszedő, de egyszerűen nem érzem már értelmesnek azt, hogy szedegessem mások után, és közben pedig százszorannyi kerül újra az erdőbe… tehát, elvonatkoztatva a szeméttől és a hervasztó házaktól, maga a természetből megmaradt élet, az gyönyörű.

A hegytetőről nem mentem tovább, hanem visszafelé, a Gyöngyvirág utcán lefelé a piros négyzet jelzésen, ami a Rupp hegyre vitt. Itt már elmaradoztak a rozzant házak, és újak vették át helyüket, de milyenek! A Rupp hegyi tanösvény szintén gondozott, és növényvilága egy kis sziget itt, a sűrűn beépült civilizáció közepén. Íriszek serege bújt meg a bokrok alatt, rég nem találkoztam velük, úgyhogy örömmel üdvözöltem őket, és növénygyűjteményembe vittem haza párat – fotó formájában. A törpe nőszirom legnagyobb állománya itt lelhető fel! A kilátóponton lila árnyaltúból lelhető fel a legtöbb, de sajnos, a taposásnak kitett helyeken folyamatosan pusztul. Bár, e vasárnap délelőtt egy teremtett lélekkel sem találkoztam az egész út során!

Lehet, hogy ezeket az íriszeket őrzöm meg ebből a tavaszból, mert a magyar kötészet napján, Juhász Gyula sorai tekeregtek a fejemben:

"Minden tavaszból őrizz meg magadnak

Egy szál virágot, egy sor éneket,

Az évek akkor el hiába halnak,

Mindig dalosabb kerted lesz neked. "

A hegytetőn álló pad kiváló tízórai helynek bizonyult, alattam a város, apró kis pontocskák, autók rohangáltak mindenfelé, itt fent békesség, és áprilishoz hű, hűvös szellő.

A hátizsákba ma csak egy kis almás süti került, hiszen rövid túrának ígérkezett, de ez éppen telitalálat ide. A savanykás almatölteléknek ropogós linzertészta ágyazott meg, és a kettő közt egy vékony sósmogyoró réteg lapult, természetesen durvára darálva. A tavaszi összhangot a százszorszép lágy dallama tette teljessé.